8. fejezet - kétségek között őrlődve

- Na ide figyelj! Ma beszélek apámmal, szólok néhány szót édesanyád érdekében és ennyi. - mondtam neki rögtön a kicsengő elhangzása után. Értetlen fejet vágott, pedig tudtam, hogy nagyon is érti amit mondok.
- Mi az az ennyi? Csináljunk úgy, mintha nem lenne köztünk semmi? - kérdezte normálisan és ez engem nagyon meglepett. Ez volt az első mondata felém, amit normális hangnemben mondott, vagyis inkább kérdezett. Adam az a "akkor is hazudik, ha kérdez" típusú srác, legalább is szerintem. Nem értem valójában mit akar elérni a hangulatváltakozásaival -egyszer nagyon is kedves, máskor undok és bunkó-, de kezd belőle elegem lenni. Kezdek bedilizni!
- Adam, köztünk a képzeletbeli két méter távolságon kívül tényleg nincs semmi! Nem tudom te miért vagy meggyőződve ennek az ellenkezőjéről. - lassan, tagoltan beszéltem, hátha jobban megérti, de nem úgy nézett ki. Lassan már én is úgy veszem észre, hogy mást mondok annál, mint amit valójában érzek. Néha átjárja a testem egy érzelemhullám, aminek nem tudok megállj-t parancsolni. Félek Adamtől, de olykor igenis átfut az agyamon, hogy mi lenne ha közelebb engedném magamhoz és ha a szívemre hallgatnék? Nos, a testem "motorja" azt súgja, hogy tetszik nekem -nagyon is- és bolond lennék őt elutasítani. Ilyenkor általában elképzelem milyen lenne vele. Egyik oldalon a boldogságot, a vad és szenvedélyes szerelmet látom, viszont a másik oldalon már éppen az ellentéte áll. Jézusom, miket beszélek én itt?! Nem is vagyok szerelmes és nem is leszek. Ez a srác teljesen az ellentétem. Sokan mondják, hogy az ellentétek kiegészítik egymást, de ez a mi esetünkben egyáltalán nem így van. Ideje lenne abbahagynom a képzelődést és az ábrándozást. Hahó, ez itt a való világ, ahol ilyeneknek nincs helye. Adam és én csak padtársak vagyunk.
- Adok egy kis időt és rájössz, nem tudsz nekem ellenállni! - gyerekesen megnyalta a szája szélét és én... Mit képzel ez tulajdonképpen magáról? Visszaszívom az összes pozitív dolgot, amit róla mondtam, vagyis inkább csak gondoltam. Ez kész! Komolyan azt hiszi, hogy ezzel a mosollyal - ami egyébként tényleg tökéletes - letudja "szedni" az alsóneműm? Felment bennem a pumpa, de most tényleg. Szívesen hozzávágnék egy széket - Látom máris gondolkodásba estél. Hidd el igazam lesz! - egy puszit nyomott a levegőbe nekem címezve azt, majd felállt és lazán kisétált a teremből.

* * *

- Gyere! - kiabálta apa, amikor meghallotta a kopogásom. Már délután van és nem rég értem haza a suliból. A biológia óra kivételével elég nyugis nap volt, talán azért mert utána nem láttam Adamet. Nem mintha hiányzott volna, csak furcsa volt hogy hirtelen eltűnt. De mindegy is.
- Beszélhetnénk? - résnyire nyitottam a könyvtárunk ajtaját és óvatosan bedugtam a fejem.
- Anyád nincs még itthon és ő fogja kiszabni a büntetésed a tegnapi lógásod miatt! - egy pillanatra talán felnézett a laptopja képernyője mögül, de csak pár másodpercig tartott. Látszik mennyire fontos vagyok neki!
- Nem azért jöttem. Most veled szeretnék beszélni. - mondtam, majd egy kicsit beljebb merészkedtem a zord falak közé. A házunkban van egy nagy "szoba", amit apu irodának szokott használni, de mi csak könyvtárnak hívjuk. Nem szoktam bejárni ide. Valahogy engem taszítanak a könyvek és itt rengeteg van, szóval ez nem a számomra legmegfelelőbb helyiség.
- Ooo, értem. Ez esetben foglalj helyet! - összecsukta a laptopot és hátradőlt székében. Fura volt. Olyan érzésem volt, mintha egy tárgyaláson lennénk. Semmi mosoly, semmi aggódás, teljesen rezzenéstelen arccal várta, hogy elkezdjem a "beszélgetést". Hát mit mondjak? Ilyen egy komoly, megbízható bankár gyerekének lenni... felemelő!
- Egy régi alkalmazottadról szeretnék érdeklődni. - kicsit döcögősen kezdtem bele. Bólintott egyet és várta a többi információt - A nevét nem tudom, de a fia most jött az iskolánkba. Osztálytársam lett, a neve Adam Riveer. - a név hallatán, mintha kicsit összerezzent volna az arca. Nem mintha, hanem tényleg megtörtént. A szemei se sugározták már a nyugodt lelkiállapotát. A teste megfeszült. Van egy olyan érzésem, hogy tudja kiről beszélek és nem jó emlékei vannak. Ez szinte biztos.
- Adam Riveer az osztálytársad? - kérdezte és aggódást véltem felfedezni a hangjában.
- Igen, a padtársam. - mondtam, ezzel is egyre jobban beavattam az életembe, amiről ugye nem sokat tud.
- Beszélek a igazgatóval, hogy rakják másik osztályba. - előkapta a telefonját és egyből tárcsázni kezdett. Nem láttam még ilyennek. Rémült, aggódó és egyben ingerült is volt. Fogalmam sincs, hogy milyen dolgokat tud Adamről, amiért ennyire kiakadt.
Kivettem a kezéből a telefont, kinyomtam és zsebre vágtam. Kérdőn nézett rám és látta rajtam, hogy magyarázatot követelek.
- Ismered Adamet? Mit tudsz róla? - kérdeztem és úgy tűnt hirtelen én lettem a "szülő". Válaszokat követeltem, de sürgősen. Mégis mi ez az egész? Egyik pillanatban teljesen normálisan viselkedik, de ahogy meghallja a Riveer nevet egyből egy másik oldalát mutatja.
- Még csak Adam közelébe se menj! Ezt vedd úgy, hogy megtiltottam. - értetlenül ültem és szinte leesett az állam.
- Apa, mondj már valamit róla! Miért tartasz ennyire tőle? - szinte könyörögtem, hogy avasson be, de olyan volt, mint aki jégből van... megtörhetetlen.
- Nem mondhatok semmit. Csak tudd, hogy rossz ember! Tartsd magadtól távol! - figyelmeztetett és a kezét nyújtotta a telefonjáért. Kivettem a zsebemből és átadtam neki. Azt hiszem befejeztük a beszélgetést és felálltam. Zavartan lépkedtem ki a könyvtárból. Tudom, hogy Adam életében van valami. Talán egy sötét múlt, ami miatt apa tart tőle. De ha ő fél tőle, akkor nekem rettegnem kéne? Valami nem tiszta, és nekem tudnom kell mi az! Apa hallgat, Adam titkolózik. Nincs könnyű dolgom, de valamit tennem kell. Nem tudok ölbe tett kézzel várni a fejleményeket. Ezek után meg végképp nem tudok Adam szemébe nézni. Görcsbe rándul a gyomor, ha arra gondolok, hogy lehet Adam egy bűnöző vagy ne talán még rosszabb...