- Látogatója van! - hallottam, ahogy nyílik a lakat a rácson. Felkaptam a fejem. Olyan düh öntött el, hogy szinte szétrobbantam. Van képe ide jönni?
- Annyira sajnálom!- jött közelebb Adam. Legszívesebben képen töröltem volna... de furcsán csillogó szemében megbánás és könyörgés cikázott. Istenem, milyen hatással van rám! A szívem meglágyul tökéletessége láttán.
- Te ölted meg az a férfit, ugye? - kérdeztem lényegre törően. Válaszként bólintott, nem is próbálta tagadni. Láttam rajta, szégyenli. - Miért? Kényszerítettek rá? - kérdeztem lágyan és felé indultam. Mutatóujjam az állához emeltem és felemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen. Közel voltunk egymáshoz, és a rohadt életbe is, éreztem az arcomon lélegzenének minden egyes fuvallatát. Éreztem a parfümje mámorítóan férfias illatát.
- Hagyjuk ezt, kérlek! - suttogta. Keze végigszántott az amúgy is kócos hajában. Mély levegőt vett, mellkasa megemelkedett, olyan annyira, hogy azt hittem a fehér pólója kettészakadt rajta. Izmai ellazultak és rám emelte tekintetét. Megrémített, de egyben meg is nyugtatott a közelsége. Nem értem miért félnek tőle?! Van benne valami ártatlansághoz hasonló. Mintha nem tehetne arról, milyen életet él, ezt dobta a sors és ő végig csinálja, mert végig akarja csinálni és nem másokért, hanem magáért és a családjáért.
A haragom már rég elszállt. Képtelen voltam rá haragudni! Szemeit arcomon pihentette. Kezeit hirtelen derekamon éreztem. Elöntött a vágy. A vágy, hogy végig csókolhassam a tökéletesen ívelt arcvonalát. Légzése ritmust váltott.Kezével félresöpörte szőke hajam és óvatosan csókot lehelt nyakamra. Jézusom, még a hideg is kirázott. Mohón kaptam el fehér pólója korcát és magamhoz húztam. Nem tudom igazán ki csókolt meg kit, de nem is lényeg. Nyelve táncra hívta az enyémet, az pedig örömmel el is fogadta. Szinte alig kaptam levegőt...
- A francba! - csattant fel Adam. Hátralépett egyet és tekintete komorra vált - Nem így terveztem! - fakadt ki teljesen legnagyobb megdöbbenésemre. - Engedjen ki! Most! - kiabált ki a rendőrnek. Az azonnal itt is termett és kiengedte őt. Gombóc van a torkomba. Mit rontottam el? Mit történt? A sírás kerülget.
- Adam! - szóltam utána alig hallhatóan.
- Ezt nem szabad! Kerülj el, amilyen messziről csak tudsz! Jobban érdemelsz, mint egy ilyen elcseszett ember! - mutatott végig undorodva magán.
- Ne mondd ezt! - kiabáltam rá dühösen. Egy ember áll mellettem, Ő! Most meg azt kéri kerüljem el? Hol van ebbe az igazság?
Két nap múlva
- Miss McGregor, óvadék fejében távozhat! - jött egy komor őr és kinyitotta az ajtót. Hangja monoton volt és volt benne egy kis óvadék ellenes él.
- Megköszönhetnéd kisasszony - háborodott fel apám, amikor csak simán elsétáltam mellette.
- Köszönjem meg, hogy megint a pénzeddel oldottál meg mindent? Köszönjem meg, hogy soha nem álltál ki mellettem? Vagy miért legyek hálás? - kiáltottam fel hisztérikusan. Nincs tovább. A pénz a hatalom? Nos, igen, de nem nálam!
- Most nem sétálhatnál ki innen, ha nem lenne pénzünk! - loholt utánam. Megállt egy pillanatra, hogy elnézést kérjen a kellemetlenségekért és szerintem még egy órát szabadkozott, de nem akartam végig hallgatni a szokásos dumáját, inkább kivágtam a Rendőrség bejárató ajtóját és magamba szívtam a friss levegőt. Szabadság.
Sokan mondják az élet szívás és semmi értelme, mert úgyis csak pofonokat kapunk. Minél boldogabbak vagyunk, annál nagyobbak a pofonok és a csalódások. Hogy az életünk megvan-e előre tervezve?! Nos, kétlem. Nem tudom elképzelni, hogy Isten leült egy laptoppal a kezében a közeli Starbucksba, megnyitotta az Élet tervező programját és rákattintott az Emma McGregor névre. Szépen begépelte, a pénz, egy borzalmas család, egy hirtelen fordulat -Adam személyében, persze- és a börtön szavakat, majd elmentette. Persze, én meg a télapó vagyok! Hm, nem is tudom, lehet jól állna nekem a hófehér szakáll.
Az élet ellen nem küzdenünk kell, hanem belevetni magunkat. Felfoghatjuk az életet egy folyóként is, melynek hatalmas kanyarulatai vannak és erős sodrása. Egyik nap még egy hegyes vidéken száguldozik, másik nap, pedig a sivatagot szeli át. Képzeljük el, hogy a folyóban vagyunk. Valahol partra kell, hogy vessen... jobb esetben. Nos, a rosszabb eset már tényleg rosszabb (főleg nekem, mivel nem tudok úszni). Az élet megölhet, ha nem vagy elég erős, de legyőzheted, ha akarod és nem próbálod meg erővel legyőzni!
Egy köpcös idősebb férfi lépett mellém. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy csak annyit láttam, mozog a szája, de hang nem társult hozzá.
- Bocsánat, mit mondott? - ráztam meg a fejem és felé fordultam.
- Azt kérdeztem, hogy van-e tüze? - ismételte meg. Arcára furcsa kifejezés költözött, de nem mondott semmi mást.
- Sajnálom, nem dohányzom - vontam meg a vállam. Egy köszönöm félét mormogott, vagyis csak félig értettem, mert addigra már a cigaretta félig kilógott a szájából. Egy egyenruhás nő jött ki az őrsről. A világ talán legőszintébb és legnagyobb mosolya ült ki a nő arcára, amikor kedvesen meggyújtotta a saját és a férfi cigarettáját is.
- Muszáj volt kijönnöm, valami elmebeteg, túlbuzgó pasi dumál vagy fél órája az információs pultnál. Az egész épület tőle zeng - nevetett fel kínos a nő. Ezt nem hiszem! Apám megint jelenetet csinált. Megtudom érteni a nőt, elmenekült, ahogy én is tettem volna. Már csak az kéne, hogy megjelenjen ...
- Még mindig nem vagy hajlandó megköszönni, ugye?! - igen, már csak ez hiányzott. A mellettem dohányzó pár lefagyott.
- Nem - válaszoltam, ugye nem képzeled, hogy megköszönöm stílusban.
- Szabad vagy - hitetlenkedett tovább és várta azt a nyolc betűs szót, amit soha nem fogok kiejteni. Várhatja.
- Ha gondolod, szívesen visszamegyek és majd saját erőmből kiszabadulok. Nem kell a mocskos pénzed! - mondtam nyugodtan és elindultam befelé, de ő elkapta a csuklóm.
- Ne merd azt mondani, hogy mocskos. Nem dolgozom illegálisan. Ezt tiszta pénz, nem tapad hozzá vér, viszont a te kis barátod kezéhez az tapad! - szorította meg még jobban a csuklóm. A köpcös férfi diszkréten krákogott egyet, mire apám egyből elengedte a kezem - Ezt majd otthon megbeszéljük! - lökött egyet rajtam a kocsi irányába - További szép napot! - csicseregte apám a két nézőnknek. Biztos élvezték a show-t.
- Pszichopata szegnyaló! - suttogta a nő meghökkenve, remélve, hogy nem halljuk meg. Teljes szívemből felnevettem, nem bírtam abbahagyni a vigyorgást.
- Emma! Szállj már be! - ütött rá a BMW karosszériájára.
- Elegem van! El se tudom képzelni mi ütött beléd. Hihetetlen - anyám jó színész lenne, piszkosan jó. Fél órája hallgatom a Nem hiszem el és a Hatalmasat csalódtunk benned ismét dumákat. Már ott tartunk, hogy anya túljátszva a szerepét megviselten kapta a kezét a homlokához és lerogyott a kanapéra. Apa pedig Lélegezz nagyokat órát ad neki. Mint az állatkertbe!
- Adam Riveer. Csakis ő a felelős ezért! - mutatott rám az apám.
- Már nem is veszed a fáradságot, hogy lányodnak nevezz, csak egy ezérttel le is rendezed? - pattantam fel a karosszékből.
- Na most fejezd be és vegyél vissza a hangnemből kisasszony, mert különben... - emelte felém a mutatóujját fenyegetően. Nem meri! Nem.
- Mert különben? Megütsz? - kérdeztem gúnyosan és közelebb mentem hozzá - Hogy fog mutatni a nagy Roger McGregor életrajzában a családon belüli erőszak fejezet? - nevettem fel.
Csatt...
- Megköszönhetnéd kisasszony - háborodott fel apám, amikor csak simán elsétáltam mellette.
- Köszönjem meg, hogy megint a pénzeddel oldottál meg mindent? Köszönjem meg, hogy soha nem álltál ki mellettem? Vagy miért legyek hálás? - kiáltottam fel hisztérikusan. Nincs tovább. A pénz a hatalom? Nos, igen, de nem nálam!
- Most nem sétálhatnál ki innen, ha nem lenne pénzünk! - loholt utánam. Megállt egy pillanatra, hogy elnézést kérjen a kellemetlenségekért és szerintem még egy órát szabadkozott, de nem akartam végig hallgatni a szokásos dumáját, inkább kivágtam a Rendőrség bejárató ajtóját és magamba szívtam a friss levegőt. Szabadság.
Sokan mondják az élet szívás és semmi értelme, mert úgyis csak pofonokat kapunk. Minél boldogabbak vagyunk, annál nagyobbak a pofonok és a csalódások. Hogy az életünk megvan-e előre tervezve?! Nos, kétlem. Nem tudom elképzelni, hogy Isten leült egy laptoppal a kezében a közeli Starbucksba, megnyitotta az Élet tervező programját és rákattintott az Emma McGregor névre. Szépen begépelte, a pénz, egy borzalmas család, egy hirtelen fordulat -Adam személyében, persze- és a börtön szavakat, majd elmentette. Persze, én meg a télapó vagyok! Hm, nem is tudom, lehet jól állna nekem a hófehér szakáll.
Az élet ellen nem küzdenünk kell, hanem belevetni magunkat. Felfoghatjuk az életet egy folyóként is, melynek hatalmas kanyarulatai vannak és erős sodrása. Egyik nap még egy hegyes vidéken száguldozik, másik nap, pedig a sivatagot szeli át. Képzeljük el, hogy a folyóban vagyunk. Valahol partra kell, hogy vessen... jobb esetben. Nos, a rosszabb eset már tényleg rosszabb (főleg nekem, mivel nem tudok úszni). Az élet megölhet, ha nem vagy elég erős, de legyőzheted, ha akarod és nem próbálod meg erővel legyőzni!
Egy köpcös idősebb férfi lépett mellém. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy csak annyit láttam, mozog a szája, de hang nem társult hozzá.
- Bocsánat, mit mondott? - ráztam meg a fejem és felé fordultam.
- Azt kérdeztem, hogy van-e tüze? - ismételte meg. Arcára furcsa kifejezés költözött, de nem mondott semmi mást.
- Sajnálom, nem dohányzom - vontam meg a vállam. Egy köszönöm félét mormogott, vagyis csak félig értettem, mert addigra már a cigaretta félig kilógott a szájából. Egy egyenruhás nő jött ki az őrsről. A világ talán legőszintébb és legnagyobb mosolya ült ki a nő arcára, amikor kedvesen meggyújtotta a saját és a férfi cigarettáját is.
- Muszáj volt kijönnöm, valami elmebeteg, túlbuzgó pasi dumál vagy fél órája az információs pultnál. Az egész épület tőle zeng - nevetett fel kínos a nő. Ezt nem hiszem! Apám megint jelenetet csinált. Megtudom érteni a nőt, elmenekült, ahogy én is tettem volna. Már csak az kéne, hogy megjelenjen ...
- Még mindig nem vagy hajlandó megköszönni, ugye?! - igen, már csak ez hiányzott. A mellettem dohányzó pár lefagyott.
- Nem - válaszoltam, ugye nem képzeled, hogy megköszönöm stílusban.
- Szabad vagy - hitetlenkedett tovább és várta azt a nyolc betűs szót, amit soha nem fogok kiejteni. Várhatja.
- Ha gondolod, szívesen visszamegyek és majd saját erőmből kiszabadulok. Nem kell a mocskos pénzed! - mondtam nyugodtan és elindultam befelé, de ő elkapta a csuklóm.
- Ne merd azt mondani, hogy mocskos. Nem dolgozom illegálisan. Ezt tiszta pénz, nem tapad hozzá vér, viszont a te kis barátod kezéhez az tapad! - szorította meg még jobban a csuklóm. A köpcös férfi diszkréten krákogott egyet, mire apám egyből elengedte a kezem - Ezt majd otthon megbeszéljük! - lökött egyet rajtam a kocsi irányába - További szép napot! - csicseregte apám a két nézőnknek. Biztos élvezték a show-t.
- Pszichopata szegnyaló! - suttogta a nő meghökkenve, remélve, hogy nem halljuk meg. Teljes szívemből felnevettem, nem bírtam abbahagyni a vigyorgást.
- Emma! Szállj már be! - ütött rá a BMW karosszériájára.
- Elegem van! El se tudom képzelni mi ütött beléd. Hihetetlen - anyám jó színész lenne, piszkosan jó. Fél órája hallgatom a Nem hiszem el és a Hatalmasat csalódtunk benned ismét dumákat. Már ott tartunk, hogy anya túljátszva a szerepét megviselten kapta a kezét a homlokához és lerogyott a kanapéra. Apa pedig Lélegezz nagyokat órát ad neki. Mint az állatkertbe!
- Adam Riveer. Csakis ő a felelős ezért! - mutatott rám az apám.
- Már nem is veszed a fáradságot, hogy lányodnak nevezz, csak egy ezérttel le is rendezed? - pattantam fel a karosszékből.
- Na most fejezd be és vegyél vissza a hangnemből kisasszony, mert különben... - emelte felém a mutatóujját fenyegetően. Nem meri! Nem.
- Mert különben? Megütsz? - kérdeztem gúnyosan és közelebb mentem hozzá - Hogy fog mutatni a nagy Roger McGregor életrajzában a családon belüli erőszak fejezet? - nevettem fel.
Csatt...
Adam szemszöge
- Szia. Tudom, hogy nem akarsz látni, de csak rád számíthatok. A bostoni úton lévő szállón vagyok, ha esetleg ráérsz, akkor... - hallottam a sípszó után Emma hangját. Egyből ülőhelyzetbe küzdöttem magam az ágyon.
- Baby, ki ez a lány? - szólalt meg mellettem a csaj. Basszus még a nevét sem tudom. Nem is válaszoltam neki, csak egyből a telefonhoz rohantam és felvettem, mielőtt lerakhatta volna.
- Emma! - kaptam fel a készüléket.
- Áá, szóval Emma a kis ribanc neve! Tudod mit Adam, fordulj fel! - sipákolt mögött a csaj és sebesen öltözni kezdett.
- Máris ott vagyok Emma - mondtam lágyan. Fogalmam sincs mi történhetett, hogy a város legrosszabb szállójában van.
- Ne fáradj, hallom nem érsz rá - hangja csalódott és élettelen volt. Egy fojtott nyögés után bontotta a vonalat.
Basszus. Bassza. Meg! Egy. Utolsó. Szemétláda. Vagyok.
