Sokszor elgondolkoztam azon, hogy érdemes-e folytatnom az írást és
mindig arra jutok, hogy igenis folytatnom kell, magamért. (Magamért, és
persze az a legnagyobb elismerés, ha az olvasóknak is tetszik.) Muszáj
valahogy leírnom és megfogalmaznom azokat a dolgokat, amik a fejemben
játszódnak le. Körülbelül egy éve egy új történet kezdett szövődni a
szemem előtt, de a részletekben nem volt biztos, időm se nagyon volt. De
most jutottam el odáig, hogy sikerült elkezdenem és papírra vetnem a
sztorit. Ajánlom e történet első fejezetét mindenkinek, aki olvasta az
írásaimat, aki hitt bennem, aki támogatott, aki szerette a humorom és
persze azoknak is, akik soha az életben nem hallottak rólam, mégis
megfogja őket az eredetileg könyvnek szánt fülszövegem.
"Azt
hiszed sok minden keresztül mentél már? Tényleg azt gondolod, hogy a legnagyobb
tragédia, ha egy pattanást találsz a homlokodon ráadásul az iskolabál előtti
nap?! Tarpay Téniának nincsenek pattanásai és iskolabálon sem járt soha, de a
poklok poklát már ismeri. 15 évesen végig nézte, ahogy meggyilkolják az
édesanyját. Egy gyerek volt, csak egy tehetetlen, sokkot kapott gyerek, de fogadalmat
tett, hogy megöli anyja - a bíróság által ártatlannak ítélt- gyilkosait. Most
11 évvel később, a kezében a friss diplomával hazatért Amerikából. Nyomozó lett,
különleges gyilkossági ügyek megoldásai várnak rá, csak is rá, de fogadalmát
nem felejti el. Anyja gyilkosainak fejét akarja, méghozzá tálcán!"
