14.fejezet - "Te ölsz vagy téged ölnek"

- Magyarázatot kérek , de gyorsan! - reggel van. Anyu nem a kellemes ébresztést választotta számomra. Hirtelen azt se tudtam  hol vagyok. Kissé homályos reggeli látásom ellenére villámgyoran felkeltem.
- Mindent elmondok, csak nem most. Kérlek! - kérlelő tekintetem vaslady módjára kitartóan állta.
- Nem Emma, most akarom hallani. Elegem van abból, hogy minden probléma következményét próbálod eltusolni és képtelen vagy felnőtt emberek módjára a szemembe mondani, mert ugye elmondásaid szerint te már felnőttél, de én nem voltam ott... de most tessék, itt vagyok. Beszélj! - anya szavai komolyak és határozottak voltak. Kezdett felcsillanni bennem az a bizonyos láng, ami az iránta érzett szeretet mellőzése miatt már egy ideje elhalványult. Talán soha nem is volt ez a láng. Én mindig az a lány voltam, aki magányosan üldögél a parkban és irigylően nézi a boldog családokat.
- Parkban voltam Barbarával - el kell neki mondanom.
- Állj, ki az a Barbara? - komolyan nem ismerek a saját anyámra. Érdeklődik utánam. Az életemről kérdezget. Lehet, hogy most jött rá, hogy eddig nem volt semmilyen kapcsolatunk egymással?! De... de lehet, csak a gyilkosság miatt kérdezősködik, majd miután elmondom neki simán elmegy és minden ott folytatódik-ők as munkába temetkeznek, engem pedig leköt a suli, vagyis inkább Adam-ahol abbahagytuk. Ez egy rossz ördögi kör, amiből nem igazán lehet menekülni. Egyesek, mint a szüleim nem is akarnak vagy csak jól leplezik és vagyok én, aki mindent megtenne azért, hogy ezt a kört lerombolja és visszakapja a családját.
- Barbara a barátnőm. Szóval miután elbúcsúztunk egymástól elindultam haza. Útközben észrevettem két pasast, ahogy lökdösik egymást, majd az egyikük kezébe pisztoly került és lőtt. Ezt mondtam a rendőröknek is, mert ezt láttam és ennyi! - részemről le is zártam. Felálltam és a szekrényem előtt állva kikerestem valami ruhát, majd a fürdőbe indultam.
- Ismerted őket, ugye? - az ágyamon ült és látszott rajta, hogy forognak a kerekek a fejében. Hátra pillantottam, majd ismét a fürdő felé kezdtem lépkedni.
- Lehet, nem tudom biztosan - mondtam hátra se nézve, aztán léptem egyet előre és becsuktam az ajtót magam után.

Adam szemszöge

- Őt kell megölnöd, tessék! - a nagyfőnök nem ért rá, ezért Big G-t küldte el értem. Big G velem egyidős srác, rejtélyes és egyben veszélyes is. Na ő az, akivel soha nem kötekednék. Átnyújtotta az általában az áldozatok arcképét tartalmazó borítékot. Kíváncsian bontottam ki. Amikor megláttam majdnem elájultam.

- Emma McGregor, egy gazdag libácska, de azt hiszem ezt te nagyon jól tudod - veregette meg a hátam.

- Nem, eddig mindent munkát elvégeztem, de ez nem fog menni! - visszadobtam neki a képet és elindultam a motorom felé.

- Adam! Ez csajszi látta, ahogy megölöd Miguelt. Vagy megölöd vagy még mielőtt a szöszinek köszönhetően börtön kerülnél  Antonio megölet. A döntés a kezedben van. Te ölsz vagy téged ölnek?!

Emma szemszöge

Mivel szombat van kénytelen voltam egész nap a szüleim óvatosságra intő tekinteteiket eltűrni. Hát, elég nehezen ment. És egy jó kérdés... mit csinálnak itthon? A szombat náluk a munkáról szól, de ma nem. Hogy is van... változnak az idők és ebben az esetben a szüleim is változnak... vagy nem.

Telefonom valahol nagyon csipogott. Az ágyam alatt(?) meg is találtam. Egy új sms:

"Gyere a parkba, MOST! Adam"

Adam? Mit akarhat tőlem? Izgatottan öltöztem fel. Anyuéknak dobtam egy "mindjárt jövök"-öt majd elhagytam a házat. A fejembe hirtelen fájdalom hasított. Olyan, mintha most hagytam el a biztonságot. Félelem kerített hatalmába. Rossz érzés kapott el, valami azt súgta, ne menjek oda...